egyszeri, kétszer

Döntöttem, teljesen. A régi ismerőssel nem lesz kufirc, nem kell nekem a bonyodalom.

Az Óriás meg vacilál. Miután ellaposítottam a kapcsolatunkat, mindössze pár hétig bírta, és megkeresett. Úgy tűnik, eléggé felkavartam. Óvatos érdeklődésére, hogy lehet-e még valami, leginkább őszinte nem tudommal feleltem. Beszélgetést várok tőle. Ha azt kezdeményez, meglátjuk, ha nekem esik, elhajtom. Hétvégén versenyem lesz, s mikor ezt megtudta, úgy döntött, ő is jön... most vigyek csipkés bugyit, és fazonos puncit, vagy ne?

Rájöttem, miért szerettek annyira, akik szerettek, és miért ijedtek meg tőlem, akik megijedtek. Naná, hogy férfiakról van szó, naná, hogy szeretőkről.

Ha együtt vagyok valakivel, mindegy, hogy csak egy gyors szexre, vagy sokkal többre, akkor... simulékony vagyok. Bújok és dorombolok, adok, és élvezem a helyzetet. Provokálom a testi kapcsolatot, és nyíltságomnak nincs határa. Ölelek és simogatok a kezemmel, a szememmel, a mosolyommal, a szívemmel. Szerelmes vagyok a közelségbe, azt hiszem.

A napokban újra szembesültem vele, hogy az ex szerint én odaáig voltam érte, és biztos benne, hogy csak őt akartam. Bár én máshogy emlékszem, még tán el is hinném ennyi idő után, ha nem mindjárt kettő állított volna ilyent, gyors egymásutánban. És ők ezért szerettek annyira. Mert úgy érezték, hogy egyetlenek, igazi alfahímek számomra. És már értem azt is, hogy más miért futamodott meg. Ugyanez az érzés rémisztő lehet, ha az ember nem független, és nem is vágyik másra, mint egy könnyed kapcsolatra.

Sőt. Már azt is értem, miért vagyok olyan gyakran elégedetlen a partnereim hozzámállásával. Hogy is lehetnék elégedett, amikor én olyan partnert akarok, aki végtelenül magabiztos, és engem is magabiztosan passzít magához?! Az viszont, akinek nincs szüksége arra az önbizalomtuningra, amit egy - érzésre - őt istenítő nő adhat, inkább eloldalog mellőlem, aki marad, az meg nekem túl gyámoltalan. Ó, a fene! Legyek ridegebb tán, hogy azt kapjam, amit akarok?

Nem! De majd jól válogatok, hogy a férfi, ha gyámoltalan is, látszatra maradjon kemény macsó arra a rövid időre, ami neki juthat az életemből. Hogy ez csak álca? Nem számít, ha jól játsza, s cserébe szerinte imádni fogom, hisz már tudom, én azt játszom jól.

Talán lesz kufirc. Talán nem. Annyi bizonyos, hogy telefonon beszéltünk egy párszor, és jól esett. Hízelgő, hogy engem tart a legjobb nőnek, akivel valaha dolga volt (érzem a hangján az izgalmat, ahogy vékony derekamról, hatalmas, feszes, kerek seggemről, és szépséges-különleges arcomról beszél...), de kissé szkeptikus vagyok, mikor azt mondja, azóta sokat változott, és már hiába szeretne, nem akarna kisajátítani. Pedig szeretném elhinni, tényleg. Nekem is tetszett, jó volt vele. Jó lenne most is, még akkor is, ha csak testileg illünk össze. Szerintem. Szerinte nem.

 

Egyébként érdekesen működöm mostanában. Vannak napok, amikor az első útba eső pasira rávetném magam, máskor meg nincs az a férfi, aki kísértésbe tudna ejteni. És nem tudom, min múlik, és nem tudom, milyen hangulatban telik a holnap. Vajon ha randit beszélnék meg valamikorra, és épp frigiden találna az első napsugár, akkor mit tennék? Akkor is elmennék, és szarul érezném magam? Vagy inkább kitalálnék valamit? Mert azt hiába mondanám, hogy bocs, ma nem érdekel a szex, csak nagyon ócska kifogásnak tűnne.

Megengedhető-e, hogy olyasvalakivel kufircoljak, aki valaha szerelmes volt belém?

Most nem az, de esélyes, hogy újra az lenne, én meg épp úgy nem hagynám el érte a családom, ahogy régen.

Ejtem az Óriást, nem várok rá. Lehetetlen összeszervezni egy szexre is alkalmas találkát, én meg nem várok itt lucskos puncival örökké. Jó pasi, talál magának közelebbi nőt... és nekem is van kik közül válogatnom.

Azon gondolkodom, hogy az előző postnak ezt a címet is adhattam volna. Persze fogalmam sincs, hogy ez miről jutott az eszembe.

Ez a hétvége csúcs volt. Igaz ugyan, hogy az Óriás nem volt ott, azért mégis remekül éreztem magam. A verseny első napján a teljesítményem is jó volt, talán idén a legjobb - hiába nem aludtam eleget előtte. Aztán később ásványvizem buborékjai fölött mosolyogtam az ácsingózó pasikra, akik egymást tolták félre, hogy körülöttem lehessenek. Próbáltak persze befűzni mnden módon, akár egy kis alkoholos rásegítéssel is, de nem álltam kötélnek, csak élveztem a helyzetet. Végül egy lányt vittem vacsorázni, aki, hogy a napom izgalomszintje fennmaradjon, nem semmi történettel állt elő. Eleinte szemérmesen, szemlesütve adta elő, hogy ő bizony félrelépett nemrégiben, s mit ad isten, épp az Óriással, aztán csillogó tekintetem, és jól irányzott kérdéseim hatására megeredt a nyelve, hogy minden piszkos kis részletbe beavatott. Azért ahhoz kellettt ám a józanság, hogy megtartsam magamnak a titkot, hogy az ő Óriása az enyém is, sőt, inkább az enyém... Összetört volna teljesen, szóval rendes voltam, és hallgattam. Nem úgy az Óriásnak, aki így lebukott előttem. Féltékeny nem vagyok (és sem hagytam volna ki azt a lányt), de azért egy kicsit dög leszek vele, hogy a fene egye meg - értem.

Később szabályosan menekülnöm kellett a pasihad elől, vissza a szobámba, a zenekütyüm, egy kellemes könyv, és az arcomra nőtt mosoly társaságában. Aludtam is volna, ha a mellem nem akart volna szétdurranni a ki nem szívott, szopott tejtől. Végül éjjel kettőkor kiszenvedtem magam a fürdőig (a tükörben egy durván felfújt szilikonmacát láttam), hogy fájdalomtól könnyes szemmel könnyítsek magamon, de nem jártam sikerrel. Már majdnem feladtam józanságom, és segítségül hívtam egy pasast a szíváshoz, de aztán inkább meggondltam, és szívtam egyedül. Szó szerint, a saját mellemből. Elég pfujj, de jobban lettem, úgyhogy nagyjából négytől hatig még aludtam egy kicsit. A verseny ez után már le volt ejtve, nem voltam elég koncentrált a sikerhez (így csak az ezüstöt hozhattam el), de ahhoz még igen, hogy legalább ne gyújtsak rá újra. Régesrég én dohányoztam, évekig, keményen. Olyan ez, mint a többi szenvedélybetegség: leszokni igazán sosem lehet... a kezembe nyomott, hívogatón füstölgő füstölőnek nem is tudtam teljesen ellenállni, egy slukkot megengedtem magamnak, de mindössze egyet, és erre büszke vagyok.

 

Szóval tehát alkohol, cigi, és pasi nélkül mulattam, józanul, s jól. Kérem jegyezni, mert megérdemlem.

Holnap elmegyek. Reggel autóba ülök, és elvezetek a világ végére, hogy egyedül töltsem a hétvégét. Egyedül, család nélkül. Egy kicsit aggódom, egy kicsit féltem Apát egyedül hagyni a gyerkőinkkel, de nagyon-nagyon várom már az indulást. Évek óta nem voltam ennyit egyedül, és most tudom, hogy jól fog esni.

Mielőtt terhes lettem a lányunkkal, nyáridőben majdnem minden hétvégét külön töltöttünk az emberrel. Különböző a hobbink, úgyhogy mentünk külön, a saját társaságunkkal... Jó volt, tetszett mindkettőnknek így. Ez ugyan már sosem jön vissza, de az a lehetőség, hogy legalább néha kapok egy-egy szabad hétvégét, teljesen felvillanyoz.

Kell más is, mint az anyaság.

A férjem, aki a fogyóm elején még gúnyolódott, a minap arra hívta fel a figyelmem, hogy mindjárt elfogy a szalonnám, és ne fogyjak le annyira, amennyire én akarok, mert az nem illene az alkatomhoz, meg amúgy is, sokkal jobban néznék ki egy tízessel vastagabban a tervezettnél.

Bírni fogom, ha megint azért pitizik majd, hogy szedjek fel egy pár kilót.